APHANTÁZIA >

A ciklus versei az echoláliával rokon pszichés jelenségekről tudósítanak, melyekben feltárul a nyelv rejtélyes, képek nélküli, beszéden túli működése. E vak látomások kiszabadítják az ókori versformákat a régieskedés börtönéből: az antik ritmusok a hétköznapi beszéd lüktetésével és a pszichológiai szaknyelv gondolatiságával nőnek össze.

 

 

 

E O Á I A >

Egy több száz éves vizuális műtípus, a rejtvényfejtő költészet találkozik a kortárs designnal. A költemények jelentése bravúros tipográfiai játékokban rejtőzik – olvasásuk egyszerre meditáció és elmeerőt igénylő fejtörő. Szemgimnasztika. 

Rím és ritmus helyett új versforma születik: költő-elődök verseinek magánhangzói közé új mássalhangzók kerültek. E betűszemelgetésben 9 tervezőgrafikus volt e e o o á o alkotótársa – és most az olvasó, aki hozzájuk hasonlóan keresgélheti a betűk között megbújó értelmet.

 

KACSAEMBRIÓT BONT A NYUSZT AKI VAGY >

 

A könyvet héjként záró robosztus prózaköltemény gyermeki nézőpontból mesél el tragikus családi történeteket, melyekben az anya, az apa és a gyermek egzotikus állatokhoz válnak hasonlatossá.

„Apa, úgy szeretlek, mint gyermek az anyját: egy más fajba tartozót.”

 

 

 

A HETEDIK FŐBŰN. Vitairat az időmértékes verselésről >

 

A magyar irodalom kétszázötven éve tévúton jár. A rövid és hosszú szótagok váltakozásának ritmusára épülő versek a kortárs szerzők esetében is ugyanazoktól a mondattani hibáktól szenvednek, mint a nyelvújítás korabeliek. Az aljas és flegma vitairat  célja, hogy megcibálja az oroszlán bajszát, és bejelentse igényét egy másfajta időmértékes nyelv használatára. De nem a levegőbe beszél: ezt az új verseszményt az Aphantázia versei hivatottak megtestesíteni.

PRINT_BOOK_FIN_8.jpg

>